Gyakran hallható mostanában, hogy a szervezetbe jutatott információk segítségével gyógyulási folyamatok indulhatnak el. Hogyan történhet mindez?
Talán úgy, hogy a szerveink, szöveteink, sejtjeink is kommunikálnak egymással, sőt mi magunk is kommunikálhatunk velük. Hihetetlen? Pedig igaz!
A körülöttünk lévő világ színei is hatnak ránk, ez a színterápia működésének alapja. Az illatok információit az aromaterápia használja. Tapasztaljuk, hogy a zöld szín megnyugtat, a harsány színek felpörgetnek. Vannak illatok, melyek bódítanak, vannak, melyek ingerelnek. Hogyan? Úgy, hogy az érzékszerveink receptorai továbbítják az információt.
Sokan a tudatunkkal azonosítjuk önmagunkat! Ha meg kell határozni, hol van az én, az agyunkra mutatunk. Miért? Mert itt a gondolkodás helyszíne. Igaz, hogy ott az „irányító központ”, de nem csak az agyunk képes gondolkodni. Tud a szívünk, a májunk, tud az érrendszerünk. A szerveinknek is van szervtudatuk, mely nem olyan bonyolultságú, mint az agyunké, de létezik, hiszen a szervezetünkben minden összehangoltan működik, tehát valamiféle tudatosságra szükség van, s mindez egyfajta kommunikációt is feltételez. A szervtudat hozzávetőleg megegyezik egy 3-4 éves gyerek tudatossági szintjével.
Minden szervünket tudunk befolyásolni a tudatunkkal, és olyan szinten kell vele kommunikálnunk, melyet megért. A sejteknek még egyszerűbb a tudatossági szintjük. Két alapvető parancsot mindenképpen ismernek; az igen-t és a nem-et.
Ennél persze bonyolultabb információáramlás működik közöttük, hiszen ezek a sejtek képesek szervezett együttműködésre. A probléma akkor kezdődik, amikor a sejtrészlet, vagy csoport nem akar együttműködni, nem akar kommunikálni. De olyan is előfordul, hogy a közvetítő sejtek nem teszik a dolgukat, így az adott sejtek sem működhetnek helyesen. Erről a szervezetnek szintén nincsen információja. Az információt tehát pótolni kell. Egyrészt a gyógyulni kívánó emberrel, másrészt az információhiányban szenvedő szervvel vagy sejtekkel.
Fontos, hogy bizonyos tudattalan tartalmakat a tudatunkba tudjunk emelni, és aztán ezt vissza tudjuk közvetíteni akár sejtszintre is. Ha nincs kommunikáció, akkor nincs gyógyulás sem. Hogyan segíthetjük a kommunikáció helyreállítását? A rezgésterápiák segítségével. Akkut probléma esetében, akár három perc alatt!