1968-ban jelentek meg a sajtóban a később Nobel-díjjal elismert Roger Sperry pszichológus első kutatási eredményei az emberi agyféltekék működéséről. Eszerint az emberi agy két alapvetően eltérő gondolkodásmódot használ, az egyik verbális, elemző és sorrendet betartó, míg a másik vizuális, észlelő és ezzel egyidejű gondolkodásra képes. A jobb agyféltekés rajzolás kitalálója, Betty Edwards volt, ő alkalmazta elsőként a gyakorlatban Sperry felfedezéseit az emberi gondolkodás kettős természetéről.A rajztanfolyam célja egyfelől az hogy az érzékelés öt módját bemutassa, másfelől hogy demonstrálja a minden egyes résztvevőben lappangó művészi képességeket.
Más alapvető készségekhez pl.: olvasás, vezetés, járás, hasonlóan a rajzolás is részkészségekből áll melyek a nagy egész alkotóelemei. A részek elsajátítása és befogadása után már tudunk rajzolni, mint pl.: ha megtanulunk olvasni, akkor azt egy életre megtanuljuk. Nem kell folyamatosan újabb készségeket megtanulni hozzá. A fejlődés a gyakorlásnak, a technika finomodásának és a részkészségek helyes használatának köszönhető.
- szélek
- terek
- viszonyok
- fények-árnyékok
- teljesség
A legtöbbünk számára a bal agyfélteke működése tűnhet gyakoribbnak –kivétel gyerekek, diszlexiások- ez a racionális, a megmagyarázó, a tárgyilagos. A jobb agyféltekés mód ami elrugaszkodik a mindennapoktól, az alkotó, az érző, a kreativ. Az agy a bal üzemmódot részesíti előnyben, a beszéd nagy szerepe miatt. Ezért amikor rajzolni tanulunk, az említett részkészségek elsajátitása mellett olyan feltételeket, olyan állapotot kell létrehozni, melyek megkönnyítik a rajzoláshoz szükséges gondolkodás- és látásmódba való átlépést.
Máris itt a következő bonyodalom, a látás. Amit látunk, talán részben, de lehet hogy majdnem teljesen megváltozik, átformálódik az adott személy fejében a gyakorlatától, gondolkodásmódjától és múltbéli tapasztalatától függően. Hajlamosak vagyunk azt látni, amit valószínűnek tartunk, vagy amit látni akarunk. A rajzolás révén megtanulunk egy közvetlenebb látásmódot, kikapcsoljuk az agy szerkesztői funkcióját és képesek leszünk teljesebben és talán valószerűbben látni.
Miután megtanulunk rajzolni, megtapasztaljuk, hogy az élet sokkal gazdagabb mint addig gondoltuk, és észrevesszük hogy mennyi a látnivaló és hogy a dolgok milyen gyönyörűek. Már ez az újfajta látásmód elég indok arra, hogy rajzolni tanuljunk.

Jobb agyféltekés rajztrénerként 4 napos tanfolyamokat szervezek, ahol csodálatos átalakuláson mennek keresztül a résztvevők. Négy nap alatt megtanulnak rajzolni, megtanulnak egy látásmódot és rácsodálkoznak a világ szépségeire. Bizonyosságot nyer mindenki, hogy sokkal többre képes, mint amennyit addig feltételezett, gondolt magáról. A tanfolyamok helyszíne:
Nyíregyházán: Országzászló tér 7.4/44.
Budapesten: Teréz krt. Oktogon.
Stílus-divattervezőként elsősorban molett ruhák gyártásával és forgalmazásával foglalkozom. Kívánságra egyedi modelleket is készítek.
Az üzlet címe Nyíregyházán: Ilyen vagyok... Dózsa Gy. u. 12.
Mátészalkán: Andrea Ruhatár Kölcsey 30.
Hétfő-péntek: 9:00-17:00
szombat: 9:00-12:00
Jobb agyféltekés rajzolás következő időpontjai:
Nyíregyházán:
2012. április 28-május 1.
2012. május 25-28.
2012. június 21-24.
Budapesten:
2012. április 12-15.
2012. május 10-13.
2012. június 16-19.