Hírlevél feliratkozás
Szabadidő

Nyírségi vágta

Nyírségi vágta - 2010,

Tavasszal vidéken indul a Nemzeti Vágta. Ez évben is települések nevezhetnek...

 

Tavasszal vidéken indul a Nemzeti Vágta

Ez évben is települések nevezhetnek, illetve települések nevében indulhatnak a lovasok.Szeretnénk, ha a NYÍRSÉGI VÁGTA 2010 a vidék és a lovas társadalom olyan ünnepe lenne, mely hozzájárul a térség lovas kultúrájának népszerűsítéséhez, a lovas turizmus fejlődéséhez.


A Nyírségi Vágta győztesének biztosítjuk, hogy az ország szeme láttára mutathassa meg tehetségét, és egyúttal szerezzen hírnevet és dicsőséget településének, mint ahogy azt Suták Vanda tette Nyíregyháza színeiben.


A lovas versenyen túl lehetőség van arra, hogy a település saját tájjellegű ételeivel nevezhessen egy főzőversenyre, illetve megvendégelhesse szurkolóit, a település iránt érdeklődő látogatókat.


A rendezvényen gyerekek és felnőttek számára szórakozási lehetőséget biztosítunk.


A színpadon egész nap folyamatosan lépnek fel sztárvendégek és helyi hagyományörző csoportok.
Nyírségi Vágta  2010. május 02. 9 óra




Kapcsolódó információk

Cikkek

Jótékonysági lovasnap - Adománygyűjtés

       

Események


Szakértők

Termékek

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Videóink - Ha információra vágysz...
MediBall - Tudnivalók a MediBallról
A MediBall a kínai eredetű Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték.
A csodacsokitól a vitorlázógépig
Szülés utáni depresszió
Számmisztika
Vaszati - a védikus térrendezés



Címkék



 
  HIRDETÉS

 
 
 
 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek      Kapcsolat      RSS