Hírlevél feliratkozás
Család

Katt(anj) rám! Ismerkedjünk!

internet, társkeresés, ismerkedés, chat

Míg régebben csak az elfoglalt üzletemberek vagy az unatkozó fiatalok ismerkedési módja volt

Hozzáértők szerint a gazdasági válság nemcsak a valutaárfolyamot, de még a társkeresők számát is folyamatosan emeli. Állítólag könnyebb elviselni ezt a helyzetet, ha nem vagyunk egyedül... Nos, talán így van, de azért nem árt, ha óvatosak vagyunk. Főleg, ha az interneten fogunk partnerkeresésbe! Nehogy személyes válságban is szenvedjünk a végén...

Míg régebben csak az elfoglalt üzletemberek vagy éppen az unatkozó fiatalok ismerkedési módja volt a netes ismerkedés, mára már annyira elterjedt, hogy számtalan szórakozni vágyó egyén is regisztrál egy-egy ilyen oldalon.


A negatívumok ellenére rengeteg előnye van a virtuális találkahelyeknek:
bővebb a választék, néhány levélből kiderül a másik fél belső tulajdonsága, s egyszerre akár több egyénnel is felvehetjük a kapcsolatot. Szakemberek szerint egyre több házasság köttetik egy-egy sikeres „internetkorzózás" (pizsamában és fésületlenül is végezhető) eredményeként. A gondot inkább az okozza, hogy alig néhányan írják le a teljes igazságot magukról, és sokan csak volt partnerük megleckéztetésére vagy épp saját nemük (leginkább férfiak a férfiakat) ugratására használják a társkereső oldalakat. A csalások és csalódások azonban kivédhetők.

Társkeresőkön regisztrálni pofon egyszerű. Megadunk néhány alapadatot, s máris válogathatunk a párkeresők ezrei között. A profibb szolgáltatók némi díj ellenében több szolgáltatást nyújtanak, de ez önmagában még nem biztosíték arra, hogy mindegyik előfizető nemes szándékú.

Legyünk nagyon óvatosak, ha valakiről csak egy fotó van fent! Talán egy modell képe, vagy egy másik internetes portálról mentették le. Kérjünk e-mailben több fotót! (Erre az esetre tarthatunk fent egy amolyan „biztonsági" e-mail címet.) Sokatmondó az is, hogy a fotó(ko)n milyen körülmények között látható az illető. És főleg: mennyi ruha van rajta! (Nem valószínű ugyanis, hogy kihívó fotóival valóban társat keres...)

Ha van webkameránk, néhány levélváltás után beszélgessünk online! Ennek ellenére mi se áruljuk el rögtön az igazi nevünket és adatainkat! Persze hazudni sem kell, de mindennek megvan a maga ideje. Ha teljesen megbízunk a másikban, akkor megnyílhatunk neki.

Gyanús, ha túl kevés adat van fent a társkeresőről. Nem feltétlenül szemérmes, de talán családos ember ül a gép elé egy kis flörtölésre, vagy alkalmi szexpartner szerzése reményében úgy, hogy közben el sem megy otthonról.

Sokan valójában nem társat, csupán balekokat keresnek az interneten. Panaszkodnak, hogy szívesen beszélgetnének telefonon is, de sajnos nincs miből feltölteniük a kártyájukat. Számos fotós (vagy csak perverz alak) keresi a csinos hölgyeket. Ezeket a leveleket inkább meg se válaszoljuk, hanem töröljük! Ebből érteni fog az illető. (Ha mégsem, egyetlen kattintással letilthatjuk a további kommunikáció lehetőségét.) Egyre gyakoribb eset az is, hogy termékforgalmazók ily módon próbálnak új ismeretségeket kötni. Leginkább a bevételek reményében. És a dolog még reklámköltséggel sem jár!

A személyes találkozást mindenképpen előzze meg néhány levélváltás, majd egy-két online csevegés! Ha kölcsönös a szimpátia, akkor telefonon egyeztessük az első randit, hiszen a hanghordozásból is sok információhoz juthatunk! Találkozzunk egy semleges helyen (kávéház, park stb.), és ha mégsem szimpatikus a másik, mondjuk meg neki őszintén! Rengeteg időt spórolunk meg ezzel.

Ha pedig jól választottunk, innen már minden úgy zajlik, mint a hagyományos ismerkedések esetén. Az internettel kitágul a világ, s akár nemzetközi szerelmek is szövődhetnek. Ha a fentebb közölt néhány jó tanácsot betartjuk, valószínűleg megúszhatjuk a csalódásokat.

Érdemes kihasználni a technika vívmányait, hiszen oly sok a magányos ember, és időnk sem nagyon van ismerkedni. Nem muszáj egyedül lennie, csak mert szeretetre és megbecsülésre vágyó elvált, gyermekét egyedül nevelő nő vagy férfi, elfoglalt üzletember vagy éppen kistelepülésen él, és a körülményei miatt csak nagyon nehezen tud ismerkedni.

 

Írta:Z.



Kapcsolódó információk

Cikkek

Az egészség hídja III.
Harmonikus párkapcsolat – boldog gyerekek

       

Események


Szakértők

Termékek

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Videóink - Ha információra vágysz...
MediBall - Tudnivalók a MediBallról
A MediBall a kínai eredetű Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték.
A csodacsokitól a vitorlázógépig
Szülés utáni depresszió
Számmisztika
Vaszati - a védikus térrendezés



Címkék



 
  HIRDETÉS

 
 
 
 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek      Kapcsolat      RSS