Kell-e egyáltalán beszélnünk erről a témáról, amikor ez olyan fájdalmas, és sokkal inkább elfelejteni szeretnénk, mintsem kibeszélni! Hiszen „nem is volt olyan komoly az a kapcsolat”, „olyan fiatalok voltunk”, „épp elég nekem az a két gyerek”, „ki képes manapság annyi szájat etetni?”

Igen. Számtalan ilyen, és ehhez hasonló kifogást sorolunk önmagunk megnyugtatására, amikor elvetetünk egy magzatot, és enyhíteni kívánjuk önmagunkban tettünk miatt érzet lelkiismeret furdalásunkat, bűntudatunkat. Szívesen láthatatlanná tennénk tettünket, hogy valahol máshol, mással újra kezdjük, vagy épp folytathassuk, de a plusz "teher" nélkül.

Az élethelyzetek különbözőek lehetnek, a felelőtlenség azonban súlyos áldozatot követel! Amikor egy pár még nem kész felvállalni tettei következményeit, feláldozzák a születendő gyermek életét, önmaguk szabadságára hivatkozva.

Szinte minden, abortuszon átesett nőnek bűntudata van, akár könnyen, akár nehezen hozta meg a döntését. Legtöbben megpróbálják mentesíteni magukat ettől a bűntudattól, ezért mentségeket hoznak fel saját védelmükre, vagy jó mélyen elrejtik magukban az élményt, elhitetve önmagukkal, hogy ez volt az egyetlen jó döntés, amit hozhattak ez ügyben. Úgy állítják be, mintha ők lennének az áldozatok. Ez viszont azt jelenti, hogy feje tetejére állítják a valóságot, ugyanis a gyermek a valódi áldozat.

De akkor mégis mit tehetünk? Tehetünk-e egyáltalán valamit? Igen.
Minden logikusnak tűnő érvünkről, és minden önmentesítő kísérletről le kell mondanunk. Ha ezt megtesszük, teljes erővel találkozunk a valósággal. Szembe kell néznünk a tényekkel, meg kell értenünk tettünk mozgatórugóit, meg kell bocsátanunk önmagunknak, hogy békébe kerülhessünk önmagunkkal, és a meg nem született gyermekkel.

Ez nagyon egyszerűen hangzik így, ám hogy mennyire nem az, azok tudják igazán, akik valóban meg akarták érteni, és valóban be akarták gyógyítani a bennük lévő sebet, mely tudatos gondolataik ellenére ott lapult lelkük legrejtettebb bugyraiban.

A családállítás egy a sok terápiás eljárás közül, mely segít a traumák feltárásában, és segít a sebek begyógyításában.

Írta: Magera Ildikó lélkegyógyász