A szép száj egyszerre nyújt esztétikai élményt, fejez ki érzelmet, szólaz intellektusunkhoz!
A száj érdekes helyet foglal el az arc kozmetikájában. Amíg a szem a lélek tükre, addig az ajak összekötő kapcsot jelent a föld és ég, test és lélek között. Sajátos kapu, melyen keresztül testi táplálékot veszünk magunkhoz, ám lelki táplálékot nyújtunk embertársaink számára.
Már amennyiben valóban figyelünk arra, hogy mi hagyja el a szánkat. A szép száj egyszerre nyújt esztétikai élményt, fejezhet ki érzelmet és szólhat az intellektusunkhoz! Érdemes tehát gondot fordítanunk rá!
Azt mondják, a szép mosolya az ápolt fogaknál kezdődik. Valóban így van, tehát a kívánatos ajkak elérésének első lépcsője, hogy ápolt fogakat takarjanak. Ezért a száj belső higiénéjére éppen annyi időt kell fordítanunk, mint magukra az ajkakra. A fogaink épsége mellett ma már a fehérség elérése sem álom, hiszen a fogkrémek egész hada, a fogfehérítő módszerek tárháza vár minket a drogériákban és a fogszakorvosoknál.

Ma már szinte természetes, hogy masszírozással kényeztetjük testünk minden porcikáját. Ne fukarkodjunk hát az ajkainkkal sem. A masszírozást összeköthetjük egy jó kis peelinggel, melynek révén eltávolíthatjuk az ajkakról az elhalt bőrsejteket, így aztán a masszázs során használt hidratálók, ápoló rúzsok hatóanyagai is könnyebben beépülhetnek az ajkak sejtjeibe.
Az apróbb ráncok eltüntetése érdekében szintén ajánlatos az ajakfeltöltő hatású készítmények mellett csillogó hatású rúzst választani, hiszen a fénytörés miatt az apróbb ráncok szinte teljesen eltűnnek. Azt is eláruljuk, hogy a világos árnyalatok, a szájfény szintén hozzájárul a telt ajkak látványához!
A rúzsozást érdemes az ajkak közepén elkezdeni. Ide vastagabb réteget is kenhetünk, mint a szélekre! A tökéletes elosztást segíti a rúzsecset használata.
Igazán karakteressé varázsolható a száj a megfelelő színű kontúrceruza alkalmazásával. Ráadásul az ajkak alakjának apróbb hibái szintén korrigálhatóak vele. A vékony, hegyes ceruza vonala vékonyítja, a vastag kontúr érzékivé varázsolja a női szájat. Ügyeljünk azonban arra, hogy az ajakkontúr színe harmonizáljon a rúzs színével!
A szín kiválasztása egyébként is kényes pontja az arc sminkelésének. A rúzs színének megválasztásánál ugyanis nem csak arra kell ügyelnünk, hogy az öltözetünkkel, hanem a bőrünk színével is harmonizáljon! Sőt a bőrszín sokkal inkább meghatározó, mint a ruha! A kreol bőrűek az aranyló árnyalatok valóak, a barnás, vöröses árnyalatok még szintén a sötétebb bőrszínűek illenek, míg a világos bőrűek a halványabb rózsás, barackos árnyalatokat válasszák inkább!
A tartósságot növelhetjük, ha a rúzsozás előtt bepúderezzük, vagy alapozóval fedjük le leheletnyire az ajkakat, majd az első rúzsrétegre ráviszünk egy másikat.
S ha mindezen apró fortélyok bármelyikének alkalmazása után már valóban csak annyi dolgunk van, hogy odafigyeljünk, gyönyörű ajkainkat milyen mondatok hagyják el. S az összhatás varázslatos lesz.
Forrás: Természetes egészség magazin