Hírlevél feliratkozás
Oktatás-iskolák

"Szerszámosláda":suliba!

agykontroll, iskola, stresszoldás, tanulás

Az agykontroll a gyerekeknek is megtanítja, hogyan használják öngyógyító erejüket.

Szerző

Harsányiné Székely Anna
Hellinger-féle családállító

Sokan érezhetjük úgy, hogy jó lenne egy olyan „szerszámos ládát" átnyújtani a gyerekeinknek, mely hozzásegíti őket a kiegyensúlyozott, örömteli, sikeres gyermek és felnőtt évek megéléséhez.


A „szerszámos láda" azonban megtölthető, méghozzá az agykontroll eszközeivel. Az agykontroll egy tudományosan megalapozott, könnyen megtanulható önfejlesztő módszer, mely lehetővé teszi agyunk képességeinek hatékonyabb kihasználását. A módszer fontos eszköze a relaxáció, avagy lazítás, ami egyúttal a megbetegítő stresszt is levezeti, erősítve ezáltal a szervezet immunrendszerét.

A pozitív gondolkodás, vagyis a megoldásközpontú hozzáállás a problémákhoz, szintén elősegíti a gyerek számára, hogy a nehéz helyzeteket ne problémaként, hanem megoldásra váró feladatként értékelje. Számos mentális technika létezik, melyek gyakorlása lehetővé teszi a nyugodt alvást, elalvást, a pihent ébredést, a fej-, és has fájdalmak és vérzések csillapítását, az önbizalom és a memória fejlesztését, a rossz szokásoktól való, akaraterő alkalmazása nélküli megválást, a tanulás könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb módját.

Az agykontroll a gyerekeknek is megtanítja, hogyan mozgósíthatják szervezetük hatalmas öngyógyító erejét, hogy betegség esetén azt az orvosi kezeléshez adva, minél rövidebb idő alatt visszanyerjék egészségüket. Az agykontroll-technikák olyan eszközöket adnak tehát a gyerekek kezébe, mellyel saját maguk vállnak képessé az őket érő negatív hatások kivédésére vagy orvoslására. A gyerekek így megtanulnak magukonsegíteni, hiszen a felnőtt, a szülő, nem állhat mindig a gyermek mögött, hogy segítsen.

Ez a hatékony módszer - nemtől-, világnézettől-, végzettségtől-, s életkortól függetlenül - bárki számára egyszerűen elsajátítható. Hazánkban az agykontroll tanfolyamot végzettek száma már meghaladja a kétszázezret. Magyarországon a hat évet betöltött gyerekeknek 1992 óta van lehetősége az agykontroll elsajátítására.

Írta: Harsányiné Székely Anna



Kapcsolódó információk

Cikkek

Az érettség mutatói az óvodától az iskoláig
Hogyan tanulnak a babák?
Az Autogén Tréning: oázis a rohanó világban
Erőszak az iskolában!
Napi másfél óra magunkra?

       

Események

Csung Jüan Csikung I.- Nyíregyháza
Csung Jüan Csikung I. szint Tanfolyam Debrecenben
Csung Jüan Csikung I. Debrecen
Csung Jüan Csikung I. szint Tanfolyam Nyíregyházán
Csung Jüan Csikung I. szint Tanfolyam Miskolcon

Szakértők

Legeza Sándor
fizikoterapeuta

Oláh Henrietta
Bach virág terapeuta

Harsányiné Székely Anna
Hellinger-féle családállító

Termékek

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Videóink - Ha információra vágysz...
MediBall - Tudnivalók a MediBallról
A MediBall a kínai eredetű Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték.
A csodacsokitól a vitorlázógépig
Szülés utáni depresszió
Számmisztika
Vaszati - a védikus térrendezés



Címkék



 
  HIRDETÉS

 
 
 
 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek      Kapcsolat      RSS