Hírlevél feliratkozás
Egészség

Megelőzés, védelem, védőoltás

védőoltás tanácsadás

Általában az emberek úgy vélik, a rossz dolgok tőlük messze, őket nem érintve történnek.

Általában az emberek úgy vélik, a rossz dolgok – a fertőző, halálos áldozatok sokaságát érintő járványok, a háborúk – tőlük messze, őket nem érintve történnek. Már csupán a könyvekből, regényekből ismerjük a torokgyíkot ( diphteria ), hallottunk szüleinktől, vagy éppen még talán mi is még ismertük a mumpsz tüneteit, gyermekeink már szerencsére nem. Három generáció, és változik a világ. Vagy mégsem?
 
Az egészség nagy kincs, az egyetlen, mely arra érdemes, hogy ne csak verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá … hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány.” (Montaigne)

 

2009.-ben április 20-26. között az Európai Unió 33 országában beszélnek, a lakosok és a szakemberek a védőoltásokról. Közös céljuk, hogy minél többen ismerjék a kötelező, és nem kötelező védőoltásokat (szükségességüket, hatásukat, a rendszer miértjét), a politikusok ismerjék fel a minél szélesebb körű alap-immunizáció állami támogatásának fontosságát, a rendszer tökéletesítésének és folyamatos fenntartásának szükségét.

Éppen ezért fontos tudnia minden szülőnek – és leendő szülőnek –, hogy ma Magyarország az Európai Unióban is kiváló védőoltási módszerrel, gyakorlattal rendelkezik.

(Nagy-Britanniában, Németországban már nem gyakorlat a tbc elleni védőoltás, így védekezőképességük évről-évre csökken. Németországban évente van súlyos szövődménnyel járó kanyaró járvány. Ezen országok az EU alapító tagjai, és repülővel eljuthatnak bárhová az EU-n belül, vagy a fejlődő országok bármelyikébe.)

Kötelező védőoltás - Kell, szükséges?
Az emberi élet értékét nem lehet statisztikai számokban kifejezni. Elmondani mindazt, amit csak egy szülő érezhet, mikor beteg a gyermeke. Éppen ezért nem veszélyeztetheti a szülő sem saját, sem más gyermekének egészségét azáltal, hogy a gyermek számára életkorhoz kötött oltásait késve, vagy egyáltalán nem adatja be, főleg akkor az minden állampolgár számára ingyenes. A szülő, köteles eljárni nem csupán a gyermeke érdekében, hanem annak védelmében is.
 
Amennyiben ezt nem teszi, az állam kénytelen szükség esetén kikényszeríteni. A kötelező oltásokkal nem bíró gyermek oktatási-nevelési intézménybe nem járhat, a szülő viszont köteles gyermekét 16. életévéig oktatási intézménybe járatni. A gyermek, aki legkésőbb az óvoda nagy csoportjáig, vagy az iskolába kerülésig mérhetetlen fokú veszélynek van kitéve.


Tény, hogy vannak oltási reakciók, esetleges szövődmények. Viszont azt is tudnunk kell, hogy ma ezen – egyre fejlődő, jobb hatásfokkal, kevesebb szövődménnyel, jobb összetevőkkel rendelkező – védőoltásoknak köszönhetően nem ismerjük a járványos gyermekbénulást, ezért nem halnak meg gyermekek százai-ezrei torokgyíkban, szamárköhögésben. Tehát igen, szükséges több millió felnövekvő gyermek egészségessége érdekében, akár a sajnálatos – ma már ezrelékben számolva is igen csekély – szövődmények esetlegességét is felvállalva. Ezért óvjuk a gyermekeket – felnőtteket –, hiszen veszélyes oltatlannak maradni.

Ezen okok miatt a védőoltásokat intézményben (elsősegélynyújtásra alkalmas helyen, pl.: orvosi rendelő), szakember (orvos), orvosi vizsgálat után, az ellenőrzött hűtőláncában meg nem szakított védőoltó anyag formájában a kívánt higiénés körülményeket betartva adhatjuk meg.

A szülőket a kötelező és nem kötelező védőoltásokról – azok minden nemű velejárójáról – a szakemberek szóban és írásban tájékoztatni kötelesek.

A kötelező védőoltással megelőzhető betegségek:

• Tuberkulózis (tbc, gümőkór)
• Torokgyík (diphtheria, ejtsd: "diftéria")
• Szamárköhögés (pertussis, ejtsd: "pertusszisz")
• Merevgörcs (tetanus, ejtsd: "tetanusz")
• Járványos gyermekbénulás (poliomyelitis epidemica, ejtsd: "poliomielitisz epidemika")
• Agyhártyagyulladás (purulens meningitis)
• Kanyaró (morbilli)
• Járványos fültőmirigy-gyulladás (mumpsz, parotitis epidemica, ejtsd: "parotitisz epidemika")
• Rózsahimlő (rubeola)
• Hepatitis B vírus okozta fertőző májgyulladás
• Súlyos pneumococcus fertőzés elleni védőoltás

Ajánlott védőoltások az anyagi helyzet függvényében!

Sok szülő megkérdezi magától, a családjától, szakemberektől: „Rossz szülő lesz azáltal, hogy nem minden ajánlott védőoltást adat meg gyermekének? ”

Az egészség anyagi helyzettől való függőségét a gyermeki mivolt és annak tehetetlensége okán „a gyermekemért mindent megteszek, akár erőmön felül is!”, arra sarkalja a szülőt, hogy döntsön. Ebben a döntésében viszont nincs egyedül, hiszen az egészségügyi ellátó rendszer tagjai (védőnők, orvosok) a személyes indokokat félre téve tudnak segítséget nyújtani. Az egészség a benne dolgozók számára nem árucikk, nem a reklámérték a fontos, hanem a szakmai objektivitás.
 
Ez a döntés nehéz, és minden benne szereplő számára igen nagy tehertételt jelent. Mi lesz, ha nem … ? , ha igen … ? Nos, ez valóban nagy felelősséget kíván szülőtől és szakembertől egyaránt. Nem biztos, hogy az a döntés, melyet választank valóban jó lesz. Mégis dönteniük kell, és a következményeket is fel kell vállalni. Talán nem is mindig a döntés, hanem annak a családra nehezülő anyagi terhe jelent problémát. A módosabb szülők gyermeke egészségesebb lehet?
 
Azt a választ kell, adjam – mint gyakorló védőnő –, hogy a család egy kis mikro-világ, és pontosan úgy is működik. Vannak hátrányos helyzetű országok Afrikában, ahol éhen halnak, és kezelhető betegségekben-járványokban halnak meg százezrek, mert nincs gyógyszer-védőoltó anyag. Vannak családok, kiknek gyermekei – akár a még állam által támogatott – védőoltást sem tudják megvásárolni, és vannak családok ahol a majd százezer forintos védőoltási sor megvásárlása sem jelent gondot. Ezek a – szomorú – tények.

Az ajánlott védőoltásokkal megelőzhető betegségek:

• Súlyos pneumococcus fertőzés elleni védőoltás
• Meningococcus fertőzések: agyhártyagyulladás (meningitis, ejtsd: "meningitisz") és vérmérgezés (sepsis, ejtsd: "szepszis")
• Rotavírus okozta fertőzés
• Hepatitis A vírus okozta fertőző májgyulladás
• Influenza elleni védőoltás
• Hepatitisek (HAV, HBV) elleni védőoltások
• Tavasz - nyári encephalitis (kullancs-encephalitis) elleni védőoltás
• Diphtheria -- tetanus – (pertussis) elleni védőoltás
• Humán papillomavírusok (HPV) elleni védőoltások
• "Gyermekbetegségek" elleni oltások felnőttkorban
• Nemzetközi utazásokkal kapcsolatos oltások
 
A védőoltásoknak van egy harmadik köre, a munkavégzés veszélyeztetettség miatt kapott oltás. Munkavégzés veszélyeztetettsége okán adandó védőoltás biztosítása ma törvényben garantált mód, a munkáltató feladata a munkát végző személy számára.

Persze most vitába szállhatnánk a „túl-immunizációval” szemben éppen úgy, mint a „kötelezőség-akaratával”, beszélhetünk a szervezetünk védekezőképességének folyamatos romlásáról, a globalizáció és a világ távolság-idő zsugorodásáról, és még oly sok az emberi szervezetet érő hatásról. Komplexitásában azonban elmondható, hogy a fejlődés nem csupán pozitívumokkal jár, ennek tudatába kell átgondolnunk a védőoltásokkal kapcsolatos információkat és lehetőségeket.

Az egészség az egészségkultúra értékkategóriája, és természetesen a mindenkori szűkebb és tágabb kulturális környezet függvénye. Ennek megfelelően a WHO (ENSZ Egészségügyi Világszervezet) definíciója szerint: "Az egészség a teljes testi, érzelmi-értelmi, és szociális jóllét állapota, (az angol well-being fordítása) és nem csupán a betegség vagy az elesettség hiánya."

 

Írta: Duljánszki Erika védőnő - szociálpedagógus

 



Kapcsolódó információk

Cikkek


       

Események


Szakértők

Termékek

 
  HIRDETÉS

 
 

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Kiemelt partnerek - Ha információra vágysz...





 
  HIRDETÉS

 
 

Címkék

  HÍD Program HÍD Egészségkártya

 

 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek       Impresszum        Kapcsolat        Médiaajánlat        RSS