Mint a rák, lassan és óvatosan mozog. Fontos számára az érintés...
A rák jellemző félénkségtől úgy védi magát, hogy olyan embereket tart maga elé védőpajzsként, akiket gondoskodásával és segítségével már magához kötött. Vonzódik minden nála gyengébbhez és készségesen segít. Birodalma a család, mely igazi védettséget nyújt neki, legszívesebben el sem hagyná ezt a védett területet.
Mint a rák, lassan és óvatosan mozog. Fontos számára az érintés, a metakommunikációs jeleket sokszor lényegesebbnek tartja, mint a kimondott szót. „Olyan furcsán mondta, biztos ezt vagy azt akarta vele mondani..."- halljuk tőle gyakran. Mivel sérüléseit nem tudja megemészteni, azokat önmagában hordozva gyakran felhánytorgat régen lefutott ügyeket is.
Amit nem tud „megemészteni", az megüli a gyomrát. Érzékeny lehet a gyomra, problémásak az emésztő funkciók. Nőként fokozott odafigyelést igényel a kebel és anyaméh egészsége.
Negatív megnyilvánulásában ő lehet a gondoskodásával, rátelepedésével fojtogató „házisárkány".
Már kisgyerekként szeret gondoskodni, jó vendéglátó, imádja az állatokat, kedvence lehet a cica. Gyakran álmodozik, fantáziál heverészve, ezért lustának titulálják. Ragaszkodik a szülőkhöz, fokozott a védettség igénye. Ő az, aki belecsimpaszkodik a szülő ruhájába, lábába. Szüksége van az ölelésre! Könnyen meghatódik, sírva fakad. A változások nagyon megviselik.
Felnőttként általában segítő hivatásokban éli ki gondoskodói igényét, vagy képviseli a környezetét, hazáját. Politikusok között is sok a Rák jelű. Pl. Gorbacsov, Ronald Reagen, Rákosi Mátyás, Horn Gyula.
Ő az állatöv romantikusa. Szeret a múltban merengeni, fotókat nézegetni, ábrándozni. A lakása tele van apró kacatokkal, emlékekkel. Szereti a zenét, költészetet. Neki találták ki a romantikus regényeket, sorozatokat.
Hangulati labilitása, érzékenysége hajlamossá teheti a depresszióra. Különösen olyan időszakokban, amikor azt éli meg, hogy nincs szükség a gondoskodására. Problémája lehet az elengedés, az érzelmi ragaszkodás miatt. A gyermekéért állandóan aggódik, szorong, legszívesebben felnőttként is ő gondoskodna róla, védett burokban tartaná. Ezzel megnehezíti saját és gyermekei életét. Nehéz őt elhagyni, mert igyekszik bűntudatot kelteni „hálátlan" gyermekében. Ezzel a viselkedésével nőként gyakran kiérdemli a „rossz anyós" címet.
A rák férfiak érzékenyebbek, gondoskodóbbak társaiknál, jobban átérzik a másik problémáját, gyengédebbek a nőkhöz. Az otthon biztonsága nagyon fontos számukra, ezért bármit megtennének. Szeretnek főzni, besegítenek a házi munkába, s ha kell GYES-re is elmennek. Általában hűségesek, ragaszkodnak otthonukhoz, településükhöz, hazájukhoz.
E jel tanít bennünket arra, hogy érzelmeink felvállalása, megmutatása tesz igazán erőssé bennünket! Gyökereink elfogadása és megbecsülése nélkül a belső intim életünkben nem lesz rend, s ez megnehezíti a többi életterületen való helytállásunkat. Elgondolkodhatunk azon, hogy egyéni életünkben a családra -szüleinkre, társunkra, gyermekeinkre- kellően odafigyelünk-e. Ez az időszak jó alkalom arra, hogy kifejezzük irányukba érzéseinket, hálánkat, szeretetünket!
Írta: Oláhné Mednyánszki Krisztina okleveles asztrológus