Mint ahogy az előző cikkemben már írtam, minden időszakban számos példát találunk arra, hogy a számszimbólumok speciális jelentőségükkel előfordulnak az ember szürke hétköznapjaiban is.
A 17. században annak bizonyítékaként, hogy Isten a semmiből teremtette meg a világot, bemutatásra került egy ún. bináris rendszer. Ennek a számrendszernek nem a tízes az alapja, hanem a kettes. Csupán két egységgel, a 0-val és az 1-gyel számol. Ezt a rendszert Gottfried Wilhelm Leibniz (1646 - 1716) német matematikus és filozófus alkotta meg.
A 0 szám ovális alakja a méhre és a petesejtre emlékeztet Csakúgy, mint az emberi aura, mely tulajdonképpen egy vibrációk révén létrehozott erőmező, melynek ovális a formája.
A 0 a női alapelvet szimbolizálja, melyben mindenfajta élet jelen van. A régi kultúrákban meg volt a Nagy anya elképzelés, mely egyben a halottak, a föld és a termékenység istennője volt. E Nagy istennő anyaölében rejtőző mindenfajta életet ovális szimbólummal jelöltek.
Az 1-es rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy mindig egyenlő önmagával és oszthatatlan. Az ezotériában az 1-es a kezdeményezést, a titkos tanokba való beavatást jelenti. Az ÉN, az EGO száma. A Nap energiája. A lendület, a kezdet. Erős, férfi energia. A Teremtő erő.
A születési számod magában hordja az erősségeidet, és azokat a hiány területeket, amiket feltétlenül meg kell tanulnod kezelni az életben. Ki által tanulhatod meg mindezt, azok által a találkozások által, melyeket más emberekkel átélsz életed folyamán.
Minden kapcsolat lehetőség a tanulásra
Két ember azért találkozik egymással, hogy tanítsák egymást. Fontos, hogy tanulj attól az embertől, akivel együtt élsz. Minden kapcsolat magában hordja annak a lehetőségét, hogy megtanulj valamit az életből, amire nagy szükséged van! A többlet számok azok az energiák, amiket adhatunk egy kapcsolatban.
A hiányzó számok, azok a hiányzó energiák, amikre szükségünk van egy másik ember többlet energiáiból. Ezeknek a hiányzó és többlet energiáknak a segítségével képesek vagyunk tanítani egymást. Közös eszmények, közös célok - nem lehetnek csak az egyik fél álmai, nincs Te és Én, csak Mi. Addig van értelme a kapcsolatnak, míg mindketten fejlődnek. Érdemes megnézni, hogy általában azok a területek, ahol az egyiknek hiányosságai vannak, ott a másik energiái működnek.
Nézzünk egy érdekességet!
1965 02 26 = 1993
1962 06 24 = 1992
Ez két születési dátum. Ha behelyettesítjük a számokat a négyzetrácsba, elemezni tudjuk ezt a két embert. De mi most egy másik szálon fogunk elindulni. Nézzük meg, mi a feladata ennek a két embernek együtt? Meddig maradnak együtt?
A számok energiái és a Tarot kártya szimbólumai nagyon jól kiegészítik mindig egymást.
1993 + 1992 = 3985 = 7
Tarotban a 7-es kártya, a Diadalszekér. A siker kártyája. Ez a két ember együtt sikeres, külön is lehetséges, de már nem biztos. Feladatuk a siker megteremtése. Addig maradnak együtt, amíg ezt meg tudják teremteni.
Dolgaink, feladataink karmikusak. Hoztuk, vállaltuk őket. Ugyanezen az úton meg tudjuk nézni szülő - gyerek, testvér - testvér, barát, illetve bármilyen kapcsolatot.
Nem kell mindig a jeleket figyelni, mert ezzel a legfontosabb törvényt, a szabad akarat törvényét mellőznénk. De érdemes megtanulni észrevenni őket, hogy ne menjünk el mellettük.
Misztikum vagy valóság? Szerinted? Engedd meg, hogy egy idézettel zárjam ezt a cikket. Az idézet érdekessége a kor, amiben született és a szerző, aki mondta.
„Valóban létezik az, ami számunkra megközelíthetetlen. A természet titkai mögött mindig marad valami finom, érinthetetlen és megmagyarázhatatlan. Ennek, az értelmünket meghaladó erőnek a mindenek feletti tisztelete az én vallásom!" (Albert Einstein)