Hírlevél feliratkozás
Ezotéria

A Halak hava 2. rész

halak, csillagjegyek, asztrológia, önismeret

Ahogy a víznek mederre van szüksége, úgy vágyik a halak ember stabilitásra, keretekre,

Szerző

Artemisz Önismereti Műhely
pszichodráma vezető

 Ahogy a víznek mederre van szüksége, úgy vágyik a halak ember stabilitásra, keretekre, melyen belül finomságát, érzékenységét kifejezheti. Általában erős társat választ, akihez hasonulhat. Párkapcsolatban teljesen odaadja magát, önfeláldozó. Elbűvölő, lenyűgöző „sellő”, érzelmes, finom érzésű, szeretete mindent átölel.

Általában halk szavú, zárkózott. Hajlama van a plátói érzések hosszú távú megélésére. Ha megbántják, akkor is igyekszik megérteni a másikat. Mély empátiáján keresztül ráérez a másik igényére, és szótlanul szolgálja környezetét. E jel tulajdonságai a mindannyiunk által jól ismert Kis hableány c. Andersen mesében gyönyörűen kirajzolódnak.

A halak gyereknek babusgatásra, gyengédségre van szüksége és olyan zugra, ahol nyugodtan álmodozhat. Szeret jókat aludni. A összetartozási igénye miatt befolyásolható, túlérzékeny. Erre figyelnie kell a szülőnek, főleg a serdülőkorban. Önbizalmát és a realitással való kapcsolatát kell erősíteni, szereti a zenét, a meséket, fantáziadús. A konfliktusok kezelésére meg kell tanítani, különben a háttérben marad és nem éli meg pozitív képességeit.

A halak fél a gyakorlati élet nehézségeitől, a döntési helyzetektől, attól, hogy ki kell állnia önmagáért. Kerüli a konfliktust, az agresszív helyzeteket, a határozott véleménynyilvánítást. A nehéz fizikai dolgok kimerítik.

Intuciója és empátiája miatt megtaláljuk képviselőiket karitatív és segítő foglalkozásokban, vallásos, misztikus területeken. Közel áll hozzá a hajózás és tengerkutatás, de a bor, pálinka, kábítószer, gyógyszer előállítás és kereskedés területe is. Szívesen horgászik, vagy úszik. Fontos külön említeni a nagyon jó képi látásmódját, művészi adottságát, melyen keresztül kapcsolódhat a realitáshoz. Kitűnő művészeket, mesélőket, operatőröket, fotósokat, zenészeket ad az emberiségnek a Halak. Néhány példa: Chopin, Koncz Zsuzsa, Fenyő Miklós a zene területéről, és jó pár színész, mint Lisa Minelli, Mireille Mathieu, Audrey Hepburn, az álmodozó, nedves tekintetével. A magyarok közül Kiss Manyi, Kazal László, Dobó Kata, Bajor Imre, és még sokan mások.

A politika területén is megtaláljuk őket, de nem annyira a hatalomvágyuknál fogva, hanem mert olyat sejtenek meg, olyasmit tudnak adni, amire a közösségnek pillanatnyilag szüksége van. Halak szülött például Gorbacsov.

Amíg a harmonikus halak energia nagyon finom, együtt érző, segítőkész emberre utal, addig a diszharmonikus halak céltalan életet él. Örökké sajnáltatva magát, mártír szerepben másokat hibáztat. Tunya közönyösséggel, másokon függ saját hangulatai rabságában.

Lehet hajléktalan, alkoholista, aki mindig másoktól várja sorsa javulását. Vagy hipochonder, aki fantáziavilágba, szenvedélybetegségbe menekül. Amibe belekezd, azt akaratgyengesége miatt nem fejezi be. Jellemzően megjelennek életében a lassú önpusztító tendenciák, betegségek, depresszió. A „könnyű” élet lehetősége bűnözővé, prostituálttá is teheti.

Legfontosabb tanulnivalója, hogy tudjon egyedül lenni! Ne engedje át magát az illúzióknak! Az élet sokszor nehéz helyzet elé állítva erre rá is kényszeríti a halakat.

Egyéni életutunkban a halak fázis az idős kort (72. év után) szimbolizálja. Ebben az életkorban már kötöttség nélkül feloldódhatunk és önzetlenül adhatunk másoknak. Ahogyan a halak leképezi a magzati korban megélt szimbiózist az anyával, úgy utal a végső nagy feloldódásra, az én elengedésére a halálra, mely egy nagyobb egységbe való átlépést jelent.


Írta: Oláhné Mednyánszki Krisztina

 



Kapcsolódó információk

Cikkek

A Plútó jegyet váltott
Hozzunk döntést Bach-virágesszencia segítségével!
NIA - tánc Neked!
Tested úgyis elárul
Az előttünk álló évek

       

Események

Ember-és önismereti kiscsoport Debrecenben 2.alkalom
Nőiesség Mentális Műhely
ASZTROLÓGIA A MINDENNAPOKBAN - ELŐADÁS
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató elődása:Transz és tudat – Belső utazás
Művészetterápia, önismeret

Szakértők

Simonné Gaál Katalin
asztrológus

Termékek

 
  HIRDETÉS

 
 

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Kiemelt partnerek - Ha információra vágysz...





 
  HIRDETÉS

 
 

Címkék

  HÍD Program HÍD Egészségkártya

 

 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek       Impresszum        Kapcsolat        Médiaajánlat        RSS