Magamban csak hajbizgentyűnek hívom, pedig semmi köze a villához…! Hogy a villának mi köze a hajbizgentyűhöz? Nos, kérem, tekintsék meg az Ariel című nagyszabású Walt Disney opuszt, és megtudják…DE! A félreértések elkerülése végett én most nem rajzfilmrajongásba szeretnék kezdeni. Azok számára kívánok vigaszt, reményt nyújtani, akiknek gondot okoz a hajhullás, netán a kopaszodás.
Életem elmúlt hónapjai kicsit ziláltra sikeredtek, a történések próbára tették lelkemet, de mivel én „erős” vagyok, kifelé kevés látszott. Befelé őrlődtem… azonban az okos hajnak elege lett a stresszelésemből, és el kezdte csendesen elhagyni a buta fejemet! Nekem több se kellett, ezen is elkezdtem aggódni… Bölcsen… És persze következetesen…
De szerencsémre körbe vagyok véve jobbnál-jobb szakemberekkel, akik segíteni tudnak, ha baj van. Most éppen a hajdiagnosztika segített, mely megállapította, valóban nem árt a tettek mezejére lépnem, ha nem szeretném, hogy tényleg aggódnom kelljen. (Arról most nem beszélek, milyen készítményeket kezdtem szedni, hogy belülről is megtámogassam a folyamatokat.)
Most a bioCapellin krémpakolás dicsőítésébe fogok, még pedig több okból! Egyrészt nem vagyok egy türelmes típus! Szeretem, ha az eredmények nem váratnak túl sokáig magukra. A Capellin krém esetében pedig már az első alkalom után pozitív élmények boldogítottak… Neeeeem! Nem lett sörényem! Viszont már az első használatkor nagyon kellemes érzések keringtek a fejem körül, miután lemostam a készítményt. Úgy éreztem, lélegzik a fejbőröm, azt éreztem könnyebbé vált valahogyan a fejem. Kellemes bizsergés, élet költözött vissza a kobakomra. Ráadásul azt is örömmel tapasztaltam, hogy nem volt szükségem a másnaponkénti hajmosásra, mert nem zsírosodott úgy a hajam.
A természetes alapanyagok közül a paprika megtréfált ugyan a második alkalommal, mert az öblítővíz belefolyt a szemembe, és ez megríkatott kissé, viszont a kihulló hajszálak szám láthatóan kevesebb lett. A krém illata is megnyerte a tetszésemet, így a pozitív tapasztalatok arra ösztönöztek, hogy folytassam a krém kenegetését a hajtövekre. Igazán elégedett azonban akkor lettem, amikor azt láttam, aranyos kis bébihajak kunkorognak a homlokom és a hajam találkozásánál, és a frizurám is mintha dúsabbnak tűnne, ahogyan a kis hajacskák kitartják a felettük lévő réteget. Egyáltalán, valahogyan erősebbnek éreztem a hajamat, és a zsírosodás elérte az általam normálisnak ítélt állapotot.
Összességében nagyon hálás vagyok a Capellin krémnek, mert gyorsan és egyszerűen megmentett engem a hajritkulás okozta pánikomtól, pedig még a flakon felét sem használtam el. Igaz, - szerintem - időben „léptem” a tettek mezejére hajhullás ügyben, ezért ennek is köszönhettem a gyors javulást!
Írta:
almama(g)