Na jó, inkább „ki”. Lágyítsunk kissé, ez a helyes igekötő!
Na jó, inkább „ki”. Lágyítsunk kissé, ez a helyes igekötő. Merthogy kivételesen ne életünk párja legyen a tárgy, hanem az ágynemű, a drapériák, a horgolt terítők! Miért is?Nyilvánvalóan könnyebb dolga van a modern háziasszonynak, ha olyan anyagok veszik körül a lakásban, amelyek a szárítókötélről – szárítógépből le, ill. kivéve azonnal felcsipeszelhetőek, felhúzhatók, leteríthetők.
Nade, ha nem? Talán így is, úgyis vasalni kell? Talán akad még rajtam kívül valaki, aki imádja a frissen keményített ágyneműt!
De még, ha nem is vezet mindenkit ilyen múltbanragadt ízlésvilág, akkor is érdemes elgondolkodni a dolog praktikus oldalán. Manapság a „szálak közé hatol” a színésznő, Pécsi Ildikó, foltok után nyomozva, könnyedén, ahogyan a foltokat okozó koszok is utat találnak.
Itt jön a keményítés értelme – lényege: Egy ropogósra keményített anyagban már nem lehet csak úgy ide-oda császkálni – sem kosz, sem más formában. (Aki nem hiszi, járjon utána!)
Vehetünk „kényelmes” keményítőszereket is, amelyeket csak „sprickolni” kell (mint a fürdőző tömegek Bástya elvtársat a Tanú c. filmben), vasalás előtt. Van simán folyékony, aztán meg por alakú is, bár ez utóbbira egyre inkább vadászni kell a boltok polcain, ámde megérte, mert egészen a közelmúltig ez tűnt nekem a legmegfelelőbbnek.
Aztán találkoztam Paliczné Ilike dédnagymamájának függönyével, és azóta nem létezik számomra más, csak liszt és víz! Anyunak elmesélve mélyen elgondolkodott, mi is lehet az oka a „széles néptömegek” (szintén Bacsó Péter) bolti keményítőre való áttérésének?
Aki tudja, írja le, nekem addig is szilárd meggyőződésem, hogy ez a házi kutyulás teljesen tökéletes, nem vesz el több időt, nem sárgább tőle a fehér, és biztos lehetek benne, hogy az én nagyim csipkéi olyan tökéletesek lesznek, hogy évek múlva még az unokáim is látni fogják őket. (Már ha akarják, de ez legyen a jövő titka, azaz az ő dolguk.)
Nekem most elég az a kellemes érzés, hogy ma is frissen vasalt, ropogósra keményített ágyneműben alszom. Mert az élet igenis egy habostorta, még akkor is, ha feleségnek születtem! Megyek is!
Írta: Farkasné Zsuzsa - vaszati tanácsadó