1976-ban születtem. Az általános iskola után az Egészségügyi Szakközépiskolába jelentkeztem, mert mindig az egészséggel-betegséggel kapcsolatos szakmák vonzottak.
Azon belül is, mindig a lélekkel foglalkozó témák vonzottak. Mégis mindig volt valaki, vagy valami, ami letérített erről az útról. Először a pszichológia tanárom nem javasolta, hogy pszichológus legyek, mert szerinte túl érzékeny vagyok, de később kiderült, ez csak egy tinédzserekori sajátosság volt. Addigra viszont már Budapesten tanultam, közegészségügyi – járványügyi felügyelőnek. De amikor elkezdtem dolgozni ebben a szakmában, függetlenül attól, hogy szerettem, volt egyfajta hiányérzetem is, éreztem, hogy nem ez az én utam.
Később aztán „véletlenül” utamba került a kineziológia, és rögtön tudtam, hogy ez az, amit kerestem! Rátaláltam egy olyan , valóban hatásos módszerre, ami a lélekkel foglalkozik, de teljesen más megközelítésből, mint az eddig ismert terápiák.
Letettem a természetgyógyász vizsgát, és belevetettem magam a kineziológia rejtelmeibe.
Azt hiszem, ez egy egész életen tartó tanulás lesz, hisz mindig van valami új, amit meg lehet tanulni, hogy minél több embernek tudjam visszaadni a választás lehetőségét.
Két videóval is azeretnék bemutatkozni:
Nyíregyházi Városi TV:
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/somogyi-eva-varosi-tv-interju-kineziologia-kineziologus-vs9QZNHnAjJ9eRV8
Nyíregyházi Kölcsey TV
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/somogyi-eva-kineziologus-csalad-gyerek-kineziologia-i0qYfA28zdjKR9tY

Mit is rejt a szó, kineziológia?
A kineziológia görög eredetű kifejezés, mely mozgástant, mozgással foglalkozó tudományt jelent. A kineziológia arra épül, hogy minden, ami fogantatásunktól történt velünk, az a tudatalattinkban rögzül, és ez hatással van további életünkre.
Egy embert élete során sok stressz éri. Stressz hatására a szervezetben stresszhormonok gyűlnek fel, mert nem reagálunk ösztönösen, mint az állatok (üss, vagy fuss), hanem a társadalom elvárásai miatt visszafogjuk magunkat, s ez által szorgalmasan gyűjtögetjük ezeket a hormonokat. Ez a kémiai anyag 1 hét alatt, lassan ürül ki a szervezetből, spontán módon. Csakhogy ez lehetetlen, hisz egy nap alatt is több ilyen hatás ér bennünket, a hormonszint pedig egyre nő. Amennyiben nem sikerül megszabadulnunk tőle, tönkreteszi ellenálló képességünket, ezáltal rontja fizikai, lelki egészségünket.
A kineziológia nem áll meg a diagnosztizálásnál, hanem hatékonyan kezel is. Kifejezetten stresszoldással foglalkozik. Stressz hatására, a jobb, és a bal agyféltekénk kommunikációja megszakad. Célunk, hogy a 2 agyfélteke stresszes helyzetben is együttműködjön.
A szervezetünkben láthatatlan energiaáramok (meridiánok) vannak, melyek bizonyos szervekkel állnak összeköttetésben. Ha a meridiánok energiaáramlása zavart, az kihat a hozzá tartozó szerv működésére is. Stressz hatására energiablokkok alakulnak ki a meridiánokban, s a kineziológia ezeket a blokkokat oldja. A test és a lélek megszabadul a felgyülemlett méregtől, és újra beindul a szervezet öngyógyító képessége, helyreáll az egyensúly.
A kineziológia izomteszttel keresi meg a probléma okát a jelenben és a múltban. Majd egyszerű korrekciókkal feloldja ezeket. Az izomtesztelés alapja az agy és az izmok közötti kölcsönhatás, kapcsolat. Izmaink elgyengülnek, bármilyen kellemetlen érzés, emlék hatására. Tesztelés során a kineziológus gyengéd nyomást gyakorol a tesztelt személy kinyújtott karjára. A kar vagy „erős tartás”, vagy „elgyengülés” választ ad a feltett kérdésekre. Direkt kérdéseket intézünk a kliens „belső tudásához” (tudatalattijához), és egyenesen igen / nem válaszokat kapunk.
Ezután egy Viselkedési Barométeren megkeressük azt a negatív érzelmi energiát, ami fogva tart bennünket, majd ennek pozitív párját is. Nem ellentétpárokról van szó, hanem egymást semlegesítő energiákról, melyek egyensúlyi állapotot hoznak vissza.
A legfontosabb korrekció a Homlok/Tarkó tartás. Ebben a tartásban az agy, mint egy computer, nagyon rövid idő alatt megkeresi, mi történt a kitesztelt életkorban. Szinte beúszik a történet. Olyan érzés, mint egy elfelejtett álom, ami lassan felbukkan a tudatalattinkból, s közben érzések árasztják el az agyat. Ilyenkor előfordul, hogy a kliens jól kisírja, vagy jól kineveti magát. Mindkettő az oldódást jelenti.
A blokkok feloldására, a korrekciók széles skálájából, izomteszttel választja ki a kineziológus, hogy a kliensnek melyikre van szüksége. Ezek lehetnek mozgásformák, vizualizációs technikák, esszenciák, szimbólumok, stb.
Egészébe véve a kineziológiai kezelés egy hatalmas kaland, mely végigvezet életünkön, az önmegismerés és az önmagunkra találás útján.
|