Hírlevél feliratkozás
Masszázsok

Lávaköves masszázs

masszázs, lávaköves masszázs, lávakő, testi zavar

Sajátos masszázsfajta, tulajdonképpen nem hasonlítható más technikákhoz, mely abból adódik, hogy a masszázst szinte csak kövekkel végzik. Mint sok más módszer, a lávaköves masszázs is több ezer éves hagyománnyal büszkélkedhet, érdekessége, hogy egymástól független népcsoportok is használtak bizonyos köveket és ásványokat gyógyításra úgy, hogy közvetlenül érintették bőrfelülethez.

A ma alkalmazott technika részben a felkent olaj, részben a meleg köveknek köszönhetően fejti ki áldásos hatását. Az olaj, mely leggyakrabban szezám-, kukorica-, mandula-, napraforgó- vagy mogyoróolaj, már önmagukban jótékony hatással vannak a szervezetre, magas ásványi anyag tartalmuk miatt a bőr fiatalabbá és az immunrendszer erősebbé válik. Ami megkülönbözteti az aromaterápiás és más masszázsoktól az az, hogy az 50-60 fokra vízben felhevített kövek miatt a bőr pólusai kitágulnak, a véráramlás jobban felélénkül, mint a kézzel végzett masszázs során, így az olaj hatóanyagai sokkal mélyebb rétegekbe képes eljutni.

A magas hőmérséklet (mely nem csak lokálisan, hanem az egész testet felmelegíti), a merev izmokat, izületeket is pozitívan befolyásolja, visszanyerik rugalmasságukat, jótékony hatásuk már az első kezelés után megmutatkozik, bár tanácsos kúraszerűen alkalmazni. Ezek mellett a fokozott hatások mellett természetesen a más masszázsoknál is ismert egyéb hatások is jelentkeznek, mint az anyagcsere, méregtelenítés és a nyirokkeringés felgyorsítása, stresszoldás, az általános közérzet javulása, melyet a szokásostól eltérő, kövekkel történő masszázs vált ki.

Érdemes néhány szót említeni e masszázs spirituális tartalmáról is, mely leginkább a csakrákról, az energiaközpontokról szól. Ennek a masszázsnak a célja, hogy a csakrákat normalizálja, és egyensúlyt teremtsen köztük.

Nincs még egy olyan masszázs, amelyhez ennyire szükség lenne a masszőr kezén kívül egyéb eszközre, és ez teremti meg a lávaköves masszázs egyediségét. Hatása azonnali, vitathatatlan, és melegen ajánlott.

Forrás: www.masszazsfajtak.hu 


Kapcsolódó információk

Cikkek

Évszakváltás shiatsu-val
Lelki békénk egy kőben rejlik
Do-in: japán önmasszázs
Tanácsok bőrünk szépségéért!
Felavattuk az Almamag-Hidat!

       

Események

Esőcsepp masszázs

Szakértők

Pajorné Tóth Magdolna
addiktológus

Termékek

   Regisztráció szakértőknek



Szakértői bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


Elfelejtett jelszó
Regisztráció

 
  HIRDETÉS

 
 

Videóink - Ha információra vágysz...
Vidra Betty, az Almamag-Híd program tagja
Vidra Betty alternatív állatgyógyász, természetgyógyász az állatvédelem fontosságáról.
MediBall - Tudnivalók a MediBallról
A csodacsokitól a vitorlázógépig
Szülés utáni depresszió
Számmisztika



Címkék



 
  HIRDETÉS

 
 
 
 

Rólunk        GY.I.K.       Felhasználói feltételek      Kapcsolat      RSS