Egy érdekes relaxációs technika által visszaidézhető a fogantatás és a születés közti 9 hónap története. Ez így egyszerűnek hangzik, azonban a testi, szervi betegségekkel kapcsolatosan elért gyógyulási eredmények a "csoda" kategóriáját súrolják.
Egyik jellegzetessége, hogy általában egy oldás után "megkavarodott" állapotban lépsz ki a terapeuta ajtaján. Ennél a módszernél pedig úgy lépek ki, hogy általam korábban soha nem tapasztalt, végtelen nyugalom, és lelki béke uralkodik bennem.
A diapozitív stresszoldás másik jellegzetessége, hogy nem igényel szóbeli kommunikációt a páciens és a terapeuta között, így akinek problémái vannak a megnyílással, kommunikációval, azok számára ez elsődleges terápiás módszer! Pl. ha egy 3 hónapos csecsemő nem hajlandó Neked beszélni a problémájáról, a diapozitív stresszoldás nála is használható!
A diapozitív metódus szerint minden méhen belüli élmény diakockánkként rögzül életünk filmjén, s születésünk után az itt "megtanultak" és átéltek szerint fogunk reagálni a különféle helyzetekre is. Ezt a "fényképezést" - rögzítést az emberi testen kialakult emlékező meridiánok teszik lehetővé, de ugyanezen meridiánok (idősínek) segítségével történik a rögzült feszültségek oldása is.
Hogyan zajlik a diapozitív stresszoldás?
A kezelés alatt a kliens nyugodtan fekszik, a kezelést végző személy pedig igen finom érintéssel masszírozza a talpél vonalát a hüvelykujj ízületétől (fogantatás) lassan haladva az Achilles-ínig (megszületés). A legtöbbször békés alvás következik, azonban az is előfordul, hogy a kliens emlékezetébe betörnek a régi emlékek, és a teste reagál, sőt akár méhen belüli emlékképeket is láthat. Ez a regressziós (időben visszatérő) állapot nem hipnózis eredménye, sem más „varázslat” nem kell hozzá. A kezelés mindkét lábon történik, összesen 2x20 perc, gyerekeknél, kisbabáknál kevesebb is lehet. A kezelés során mintegy átíródik az emléksor, a fájdalmas képek átalakulnak érzelmileg semleges képekké. De ha valaki átalussza a folyamatot, a hatás akkor sem kevesebb. Egy vagy néhány ismétlődő kezelés után a napi életben tapasztalható, hogy csökkennek, illetve megszűnnek a problémák.
Mint tudjuk, a negatív behatások, érzelmi traumák gyengítik immunrendszerünket és megbetegítik a testet. A diapozitív stresszoldás szellemi feszültség-mentesítéssel harmonizálja energetikai rendszerünket. Korlátokat bont le, erősíti az önbizalmat, egészségesebbé, munkabíróbbá, kitartóbbá tesz minket, és az élet örömeinek élvezésére alkalmasabbá válunk.
Forrás: www.melymeditacio.hu, www.alternativgyogymodok.hu